A yautha faj lételeme a vadászat volt. A yauthák voltak azok akik a galaxis bolygóin szellemként jártak. Utánuk pedig halál jár. Miközben ők a két lábon járó Halálra vadásznak. Wah’delac tudta ezt mikor kiérdemelte azzal a maszkját, hogy elkészítette a hajtincseit. De ezek mélyen a koponyában gyökereztek. És ezért amikor befonta őket… akkor azt érezte mintha valaki le akarná tépni az agykoponyáját. De jól tudta hogy csak úgy lesz arra érdemes a yautha névre ha egy könnycsepp sem hagyja el a szemét. Ha mégiscsak akkor kezdheti újra. A yauthának tűrnie kell a fájdalmat. Nincs olyan hogy fájdalom. Csak tapasztalás van.
Ezután pár nappal elkészítette a maszkját. Egy szörnyeteg arcvonásait mintázta. Aztán megkezdődött a beavatásának következő része. A vének leengedték az ifjak vermében. Wah’delac már érezte a szörnyeteg savjának szagát. Csípte az orrát. Felkorbácsolta harci kedvét. Jól tudta, hogy a vének figyelik minden lépését. És jól tudta, hogy ha hibát követ el akkor vége.
Kinyílt az ajtó, és kilépett a lény. Egy olyan kemény húsú volt, ami egy négylábú ragadozóból kelt ki. Előpattintotta a csuklójába épített pengéit. A lény felé sziszegett. A yautha hallotta, ahogy a sav lecseppen a földre, és felsistereg. Érezte a halál bűzét. A szörnyeteg elkezdte kerülgetni. A yautha megtehette volna, hogy azonnal lecsap rá. De a szörnyeteg ravasz, és gonosz. Jól tudta, hogy a lény is erre vár. Jól tudta, hogy ha megteszi az első lépést, akkor ezen a napon az ő vére fogja a beavató verem homokját. Wah’delac a harmadik kört teszi meg ebben a halálos keringőben. Majd az idegen felé döfött a dárdájával. Az hátraugrott, és már támadott is. De Wah’delac félreállt a halálra éhes lény útjából. Majd az, amikor elsuhant mellette. Vakon jobbra döfött. Pontosan az agyában. A lény egy mozgó kitin halommá változott. Wah’delac megtette a kegyelemdöfést.
Ezután sok idegennel végzett. És sok más idegen szörnyeteggel. Mert egy yautha csak akkor yautha, ha a vadászhat. De még nem volt igazi vadász. Még nem volt beavatva a ragadozók hagyományaira. Hosszú kiképzés után végül eljött az, az idő, amikor a vének utoljára figyelték az ifjú yautha vadászatát.
Egy sivatagos világon volt a beavatási szertartás. Wah’delac nem félt. Jól tudta hogy a yautha nem tud élni a préda nélkül. Mert a yautha számára, ha nem vadászhat, akkor nem élhet. Ha nem érezheti, ahogy a vérében a serkentőanyagok szétáradnak akkor már nem is él. A ragadozók gépei szétrakták az idegenek tojásait, amikből kikeltek kártékony szaporító egységeik, és elkapták a bolygó primitív főemlőseit.
Hamarosan kikeltek a szörnyetegek, és felnőttek. Wah’delac, három yautha ifjonccal ment le a bolygóra. Vele egykorúak voltak. És összeakadt élete első kétlábú idegenjével. Szétoszlottak hogy elfogják őket. A bolygó éjszakai ciklusa volt mikor Wah’delac megpihent. Nem találta az idegent. Már két napja, de a lény nem hagyott nyomokat.
És a Kemény Húsu is csak arra várt hogy az ellenfele megálljon. És a szörnyeteg támadott. Megragadta az ifjú yautha nyakát hátulról. De ő jól tudta hogy ha a sav ráfröccsen akkor neki vége lesz. Előkapta a kését és beleszúrta a szörnyeteg karjába levágva azt. A lény pillanatnyi zavarát kihasználva kiugrott előle. Elkerülte a kifröccsenő savat. Majd támadott. Nem habozott. A szörnyeteg mellkasát szúrta át. Olyan erővel döfte át a lény, hogy azt odaszegezte. És a ragadozó akkor nem habozott. Gyorsan végzett vele. Letépte a fejét. Élete első olyan trófeája, amit önállóan szerzett. Felemelte a szörnyeteg fejét, és felüvöltött. Majd letörte az idegen ujját. A savval belekarcolta a beavatottak jelét. Fájt. De nem érezte a fájdalmat. Nem érezte azt sem amikor tincseit megcsinálta. És most sem érezte.
És ekkor megjelent az egyik vén. Átnyújtotta neki a vállágyút. És felmordult. Wah’delac igazi vadász lett. És hamarosan elindul a kék bolygóra. A kék bolygóra azért, hogy legravaszabb prédára, az emberre vadászon.
A beavatottaknak való trófea…
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése