Max már egy fél éve dolgozott az ügynökségnek. Eddigi karrierje során minden ügyet sikeresen oldott meg, bár kivétel nélkül egyéni módszerei segítségével. Egy hónapja elhagyhatta a központi épületet és az egyik ügynökhöz költözhetett. Egy kissé furcsa volt vele az élet, de meg lehetett szokni. Az ügynök, Angela kénytelen volt saját életét Maxhez igaztani, ugyanis a lány egy csöppet sem volt könnyű eset, több dologban nem volt hajlandó engedni. Minden áron z utcára néző szobát akarta, miben Angela lakott. A lánynak bár nehezére esett, de végül átengedte a szobát. Max tudta jól, hogy ezzel megbántotta, ezért megpróbálta kiengesztelni, de még nem tudta hogyan. Végül úgy döntött, hogy az egyik bevetésen titokban zsákmányolt nyakláncot nekiadja. Egy cédulával együtt, melyen a bocsánat szó díszelgett, letette az ágyára. Angela csak este találta meg az engesztelő ajándékot és úgy határozott, hogy megbocsát Maxnek. Ettől kezdve a kapcsolatuk egyre kiegyensúlyozottabb lett.
Egyik este Max egyedül ment haza, mert Angelának még volt az irodában némi papírmunkája. Mikor belépett az ajtón, egy papírfecni volt előtte a padlón. Biztosan az ajtó alatt csúsztatták be. A lány nagyon kíváncsi volt, úgyhogy megnézte a papírt. Kusza kézírással a következő szöveg volt rajta: „Az ügynökség csak kihasznál, irányítani akarnak! Mi segíthetünk kitörni az elnyomás alól! Keress bátran!” A cédula alján egy e-mail cím volt mellékelve. Max ezután a néhány mondat után gondolkodóba esett. Lehet, hogy igaza van az ismeretleneknek. Az ügynökségen mindig megmondták, hogy mit tegyen, és most is egy ügynök nyakába varrták. Még többet szeretett volna tudni, de pillanatnyilag nem tehetett semmit, ugyanis Angela hazaérkezett. Max a cetlit a markába gyűrte és a szobájába zárkózott. Az ügynöknek feltűnt ez a zavart viselkedés, de nem lepődött meg rajta, arra gondolt, hogy a lány már biztosan megint valami apróság miatt haragudott meg rá.
Másnap Maxet is behívták az ügynökségre, így nem volt lehetősége rá, hogy felvegye a kapcsolatot az idegenekkel. Ekkor egy remek ötlete támadt. Azt hazudta az ügyeletes ügynöknek, hogy nem érzi valami jól magát, és nem tudna a munkára koncentrálni, úgyhogy ha lehet, akkor hazamenne. A biztonság kedvéért hozzátette, hogy másnap bejön és minden elmaradást bepótol. Szó nélkül hazaengedte a pult mögött ülő férfi, mivel még nem ismerte ki magát a lány ehhez hasonló apró trükkjei között. Mikor Max hazaért első dolga volt, hogy minél több részletet megtudjon, ezért levelet írt az ismeretleneknek. A válasz szinte azonnal megérkezett. Mint kiderült rengeteg dolgot tudnak a lányról. Azt írták, hogy meg tudják őt szabadítani az ügynökség mindent látó tekintetétől, de ebben neki is segítenie kell. Maxnek azonnal elnyerte a tetszését a dolog és biztató választ küldött. Az utolsó levélben azt írták neki, hogy menjen el a házuktól tíztömbnyire lévő parkba, ahol egy lány fogja várni, nyakában piros kendővel. Ő majd elvezeti a Szabad Testvériséghez.
Este mikor Angela hazaért a lakás teljesen üres volt, nem találta Maxet sehol. A lány már délután elment a parkba.
Az egyik padon valóban ott ült egy lány, nyakában piros kendő. Max odalépett hozzá és megszólította:
- Csak nem rám vársz?
- Ahogy mondod. Nem gondoltam volna, hogy eljössz.
- Már délelőtt megírtam, hogy találkozni akarok a Szabad Testvériséggel.
- Rendben van, akkor gyere velem.
Kocsiba ültek és meg sem álltak egy a város szélén álló lepusztult metróállomásig. A lány a bejáratnál megállt, mindketten kiszálltak a kocsiból. Innen gyalog mentek tovább az állomás belseje felé. Ahogy egyre beljebb haladtak, mind több nyoma mutatkozott a benti életnek. Hamarosan elérték a Testvériség központját. Egy idősebb férfi tárt karokkal közeledett Max felé.
- Drága húgom, végre eljöttél közénk! Már mindannyian nagyon vártunk rád! – mondta, miközben átölelte a lányt.
Max számára ez roppant szokatlan volt, de most valahogyan mégis jólesett neki. Remélte, hogy itt megadhatják számára az óhajtott életet.
Angela még aznap este hívta az ügynökséget az eltűnés ügyében. Megtalálta a padlóra esve a cetlit, amit Max kapott és most a számítógép előtt ült. Már tudta, hogy a lány a Szabad Testvériség markába került. Most az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb megtalálják. Éjjel el is kezdték a keresést. Egy perc vesztegetni való idejük sem volt, ugyanis, ha a Testvériség megnyeri a céljainak a lányt, akkor a kezükben veszélyes fegyverré válhat.
Az állomáson rögtönzött központban mindenki roppant kedves volt Maxhez. Ez valamilyen szinten érthető is volt, hiszen szükségük van rá, hogy a segítségével romba döntsék az ügynökséget. Roppantmód vigyáztak arra, nehogy ebből Max bármit is megsejtsen. Úgy tűnt, hogy a színjáték remekül sikerült.
Angela és az ügynökök rövid idő alatt kiértek a parkba. Sikeresen megtalálták Max nyomait és a sötétség ellenére, elemlámpák fénye mellett követni kezdték. Megtalálták a padot, ahol az a bizonyos lány ült. Innen a nyomok egyenesen kifelé vezettek, majd egyszer csak eltűntek. Észrevették, hogy itt autóba szálltak. Ezeket a nyomokat éjjel képtelenség volt követni, várniuk kellett pirkadatig. Másnap sem jártak sikerrel, mivel a keréknyomok pár száz méter után a városi tömeg nyomai között elvesztek. Most talán végleg elvesztették Maxet. Nem tehettek mást, mint hogy megerősítették az ügynökség védelmét és várták, hogy a lány mikor támad ellenük.
Ezalatt Maxnek egyre jobban megtetszett ez az új élet. Rengeteg új embert ismert meg és kezdte otthon érezni magát. Hamarosan a már korábban megismert idősebb férfi állt vele szemben. A lány úgy érezte, hogy most valami rendkívüli dolog fog következni. A megérzése most sem csapta be, a férfi beszélni akart vele.
- Már biztosak vagyunk benne, hogy komolyak a szándékaid és valóban el akarsz tűnni az ügynökség látóteréből. Ehhez azonban neked is segítened kell.
- Mégis mit tehetnék?
- Te vagy az egyetlen közöttünk, aki ismeri az ügynökség épületét. Képes vagy bejutni oda úgy, hogy ne vegyenek észre?
- Azt hiszem igen, de minek mennék oda, ha éppen el akarok tűnni előlük?
- Minden, amit tudnak rólad az a számítógépes rendszerükben van. Ha sikerülne kitörölnöd az adatokat, akkor már egy lépéssel közelebb lennél a szabadsághoz.
- Az ötlet jó, de sajnos a rendszerükbe nem tudok belépni, nincs meg hozzá a jelszó, mivel még nem volt igazán szükségem rá.
- Készítettünk egy discet, amit csak be kell tenned a rendszerhez kapcsolt egyik gépbe és elindítani a rajta lévő programot.
- Elég egyszerűnek tűnik.
- Szólj, ha felkészültél, és akkor azonnal indulhatsz.
Max egész éjjel azon gondolkodott, vajon megtegye-e, amit kérnek tőle. Ha nem teszi, akkor az ügynökség függésében kell élnie, vagy egész életében menekülnie kell majd. A másik út a szabadságot, a szabad életet kínálta számára. A színdarab túl tökéletesre sikerült, a lányt megtévesztették és így az utóbbi mellet döntött. A Testvériség a dolgot az ügynökség fölötti diadalnak könyvelte el. Másnap Max közölte, hogy éjjel elkezdi az akciót. A férfi átadta neki a discet és elmondott minden szükséges tudnivalót. Bízott benne, hogy minden tökéletesen fog működni és a lány véghezviszi a tervüket.
Ezalatt az ügynökségen látszólag minden a megszokott kerékvágásban ment tovább, de csak látszólag. A színfalak mögött már rég a Testvériség közelgő támadására készültek. Minden ellenőrzési ponton megkétszerezték az őrséget és a kamerák mögött is több szempár figyelt.
Miután Max megkapta a discet ugyanaz a lány, aki azon a bizonyos napon a parkban várta elvitte az ügynökség épületéhez. Már teljesen sötét volt, alig lehetett látni, de még így is ki lehetett venni a kapuban az őrök mozgását.
- Járj sikerrel. – mondta a lány.
Max elindult az épület felé. Tudta, hogy a kapunál nem próbálkozhat, így a falon támadt. Magabiztosan mászott felfelé, ugyanis tudta, hogy a külső falon nincsenek érzékelők. Mikor már majdnem eljutott a tetőig, megállt. Mozgást érzett odafenn. Az apró rezgésekből arra következtetett, hogy két, talán három ember lehet odafönn. Nagy lendülettel átugrotta a párkányt és a tetőn termett. Három fegyveres férfival találta szemben magát. Minél hamarabb szeretett volna átjutni rajtuk. Olyan gyorsan mozgott, ahogy tőle tellett. Így képtelenek voltak célba venni fegyvereikkel, ő viszont kellő közelségbe került, hogy mérgező tüskéjét használhassa. Pár perc múlva a három férfi mozdulatlanul feküdt Max lábai előtt. Innen már gyerekjáték volt behatolni az épületbe. A legfelső szintről az épület közepéig kell lejutnia, hogy eljusson a számítógépes rendszer szívéhez. Körülbelül hét szintet kell lefelé mennie. A dolgát nehezítette, hogy az épületben biztonsági okok miatt nincs összefüggő lépcsőház, és így minden egyes szinten végig kell mennie. A liftet nem használhatja, mivel be van kamerázva, és így azonnal észreveszik őt. A folyosókon is óvatosan kell közlekednie, mivel mindenhol őrök és kamerák vannak elhelyezve. A legfelső emeleten sikerült végigjutnia. Egy szinttel lejjebb már őrökbe botlott. Igyekezett úgy mozogni, hogy ne lássák meg, de az egyik férfi észrevette. Kiáltani akart a társainak, de a lány még idejében elnémította. Tüskéjével eltalálta a férfi bokáját. A következő öt szinten gyerekjáték volt lejutnia. Végül az utolsó szintet is elérte. Innen már nem kellett lefelé tovább haladnia, úgy tűnt, hogy egyenes út vezet a rendszer szívéhez. Ezt azonban egy kissé elszámolta. Itt még több őr volt. Amint észrevették a lányt, mindannyian felé igyekeztek, próbálták megállítani. Többen is körbevették Maxet, mivel a kis távolság miatt lőni nem tudtak, így jobb szerével a fegyvereikkel mértek ütéseket a lányra. Ezek ellenére Max nem adta fel, fűtötte a szabadság utáni vágy. Elkeseredetten küzdött az ellene támadó férfiak ellen. Már kezdte azt érezni, hogy végképp nincs esély, amikor az utolsó embert is sikerült leterítenie. Szabad volt az út előtte. Megfogta a kilincset, és minden ellenállás nélkül lenyomta. Belépett a sötét és néptelen szobába. Csak egy-két monitor fénye világított. Odalépett az egyik asztalhoz. Kihúzta a széket, leült és kezébe vette a discet. Ekkor egy ismerős hangot hallott a válla fölött.
- Mit csinálsz Max? Nem lenne szabad, nem erre tanítottunk!
A lány egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Ez a hang ráébresztette arra, hogy ki is ő valójában, és hogy mit kéne tennie. Hátra tekintett és Abbyt látta meg maga mögött. Felállt, a lány karjaiba borult és sírva fakadt. Könnyes szemeit mélyen a lány vállába fúrva rázkódott csendesen.
Ezalatt néhány ügynök lépett a szobába. Bilincset tettek a még mindig zokogó lány csuklóira és elvezették. Egy alagsori szobába vitték. Nem volt ott semmi, egy asztalt és két széket leszámítva. Max ült az egyik székben, az ügynökség vezetője a másikban.
- Hiba volt ezt tenned, mostantól nem bízhatunk benned. – mondta hidegen a férfi – Viszont te vagy a legjobb ügynökünk és nem veszíthetünk el.
Max szemeit lesütve gubbasztott a székhez bilincselve. A férfi kemény szavakat vágott a fejéhez. A lány fülei egyszerűen nem hallották meg őket. Csak ült ott és meredt maga elé. Fél óra után két őr jött érte és autóba ültették. Visszavitték oda, ahol minden elkezdődött, a laborba. Abby már izgatottan várta, de tudta, hogy nem csak egyszerűen látogatóba hozzák. Az egyik férfi egy dossziét rakott Karen elé, aki velük egy időben lépett be egy másik ajtón. A nő is tudta jól, hogy mi történt az ügynökségen, de mindenek ellenére nyugodt maradt. Elküldte a két őrt, hogy hármasban maradhassanak. Próbált megtudni valamit Maxtől, de a lány nem volt hajlandó beszélni. Leoldotta a csuklóiról a bilincseket és megkérte, hogy üljön le. Abbyt kiküldte, nem akarta, hogy bármit is meghalljon abból, amit Maxnek fog mondani.
- Tudod, hogy miért küldtek ide?
- Nem igazán. Már nem értek semmit.
- Te vagy a legjobb ügynök, aki valaha létezett, de egyúttal a legveszélyesebb is. Ami történt végzetes lehetett volna az ügynökség számára, ha nem jönnek rá időben. Már nem bíznak úgy benned, mint ezelőtt. Ennek ellenére nem fognak elpusztítani, hanem mást találtak ki, és ezért küldtek ide.
- Mégis mit terveznek velem?
- Egy apró szerkezetet kell a fejedbe ültetni. Ezáltal mindig nyomon követhetnek, és ha szükséges azonnal meg is tudnak állítani.
- Szóval ezért hoztak hát ide. Mikor kell megtenni?
- Azt mondták, hogy most azonnal.
Max tudta, hogy ez elől már nem menekülhet el. Látta, hogy az eszközök elő vannak készítve. Engedelmesen lefeküdt a műtőasztalra.
- Nem kell félned, nem fog fájni. – nyugtatta Karen.
Beadta neki az altató injekciót és figyelte, ahogy a lány pillái lecsukódnak.
Egy óra múlva Max kábán ébredt kötéssel a fején. A doktornő megnézte a pupilláit, a pulzusát és a vérnyomását. Mindent normálisnak talált, már amit Max esetében annak lehet mondani.
- Még pihenned kell néhány napot, jobb, ha nem erőlteted meg magad.
- Így sem lesz minden olyan, mint régen.
- Ebben igazad van. Mostantól sokkal szigorúbban fognak veled bánni és Angelához sem mehetsz vissza. Azt az utasítást adták, hogy itt kell maradnod a laborban.
Max arcán egy halvány mosoly suhant át ez utóbbi hallatán.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése