Az ügynök

Egy kora őszi délutánon az erdőszélen furcsa dolgot találtak. Az egyik fa alatt az avarban egy hatalmas tojás feküdt. Egy helybéli farmer talált rá. Még soha életében nem látott ilyet. A tojás hatalmas volt, majdnem egy méter magas és valamilyen különös minta borította. A férfi nem tudta, hogy mihez kezdjen, úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha felhívja az ügynökséget.
Az ügynökség egy különleges feladatokra specializálódott kormányszerv volt. Akkor kérték a segítségüket, ha már senki sem tudott az adott ügyben többet tenni. A legkülönfélébb esetekkel foglalkoztak. A férfi gondolta, hogy mások nem igazán tudnának mit kezdeni egy majd’ egyméteres tojással.
Még aznap telefonált, és estére már a házánál volt egy egység. Az egyik legjobb csapatot küldték ki. Velük volt Karen Doyle, az elismert tudósnő. A férfi elvezette őket az erdőhöz. Karen néhány percnyi vizsgálódás után úgy döntött, hogy a tojást elviszik magukkal a központba.
Késő éjszaka volt már, mire odaértek. Karen már túl fáradt volt ahhoz, hogy most azonnal hozzákezdjen a részletes vizsgálatokhoz, átment a labor melletti szobájába és lefeküdt aludni. Másnap reggel az unokahúga Abby ébresztette. A lányt ő nevelte a szülei halála óta és az bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy vele együtt élt.
- Mit hoztatok az este? – kérdezte kíváncsian.
- Majd megmutatom. Most menj és készülj. Mosakodj és öltözz!
Néhány perc múlva a lány már ott toporgott türelmetlenül Karen mellet. Hamarosan a doktornő is összeszedte a szükséges holmikat és átmentek a laborba.
- Ezt nézd meg. – mutatta Abbynak a tojást.
- Hűha! Ezt aztán jó nagy! Tudod, hogy mi van benne?
- Azt most fogjuk megnézni. Akarsz segíteni?
- Hát persze!
Karen teljesen megbízott a lányban, mivel Abby korához képest igazán okos volt, már kiskorában is zseninek tartották és már korábban is hasznos tanácsokat adott neki.
- Szerinted, mi lehet benne? – kérdezte Abby.
- Nem tudom, de hamarosan megtudjuk. Csak pár perc, amíg elvégezzük a röntgenes vizsgálatot, és minden kiderül.
A vizsgálat tényleg nem tartott sokáig, viszont nem hozott semmilyen eredményt. A tojásnak különleges anyaga volt, amin nem hatolt át a röntgensugár. Ezt nagyon elkeserítőnek találták. Már mindkettejüket furdalta a kíváncsiság és az ügynökség is tudni akarta vajon mi lehet a tojásban. Ugyanis, ha valami veszélyes dolog, azt jelenteni kell, és el kell pusztítani. Délután Abbynek egy újabb ötlete támadt. Sztetoszkóppal hallgatta meg a tojást.
- Karen, Karen! Gyere gyorsan!
A nő izgatottan futott oda, már azt hitte, hogy valami baj történt.
- Hallgasd, mozog benne valami!
Odaadta neki a sztetoszkópot és a nő fülelni kezdett. Halk, ám egyenletes morajlást hallott.
- Ez alighanem a pulzusa lesz. Tehát ami benne van az minden kétséget kizáróan él. De még mindig nem tudjuk, hogy micsoda.
Egész nap folytatták a vizsgálatokat, de nem jutottak hozzá lényegesebb információkhoz. Már elég késő volt, amikor mindent gondosan bezártak és lefeküdni mentek. Az éjszaka közepén Abby átment Karenhez és azzal ébresztette fel, hogy valami furcsa zajt hallott a laborból. Kinyitották az ajtót, és amikor átmentek szörnyű dolgot láttak: a tojás teteje be volt zúzva. Mint utólag kiderült egy ablak maradhatott nyitva, és a huzat leverhetett valamit egy közeli polcról. Azonnal cselekedniük kellett, ha nem akarják, hogy a tojásban lévő lény elpusztuljon. Megvizsgálták a tojásban lévő folyadékot és egy tartályban megpróbáltak hasonló körülményeket teremteni. Gyorsan kellett cselekedniük, ezért nem volt idejük pontos méréseket végezni, de végül is sikerrel jártak.
- Meddig fog a tartályban maradni? – kérdezte Abby.
- Még nem tudom pontosan, de ameddig szükséges.
Mivel már nem a tojásban volt, sokkal könnyebben tudták vizsgálni a felépítését. Első látásra elég emberszerűnek tűnt. A röntgenvizsgálatok során kiderült, hogy az alkarjain és a kézfejein acélhoz hasonló fém húzódik végig. A fülei kissé elhegyesedők voltak, egy manóra emlékeztetett. Gerince hosszabb farokban folytatódott, melyben, egy érszerű csőben valamilyen folyadék volt, amit egy skorpiótüske-szerű képződmény segítségével valószínűleg a külvilágba lehetett üríteni. Egyelőre még semmilyen formában nem érintkezett a külvilággal. Az oxigén valamilyen speciális módon az őt körülvevő szintetikus folyadékból vette fel, a tüdejét még nem használta. A fülei mögött kopoltyúcsökevényeket is találtak, bár ezekkel nem képes ellátni a teljes oxigénszükségletét. Még a szemei is zárva voltak, de ennek ellenére érzékenyen reagált a külső ingerekre. Bár látni még nem látott, a hő- és mechanikai ingereket érzékelte. Ha valami nekikoccant a tartály falának azonnal eltávolodott, viszont a magasabb hőmérséklethez vonzódott. A regeneráló képessége is figyelemreméltó volt. Azon a végzetes éjszakán, mikor a tojás bezúzódott, megsérült a háta. Karenék azt hitték, hogy belehal, de néhány nap múlva már csak egy halvány heget lehetett látni.
Egyik nap Karen a laborba belépve különös dologra lett figyelmes. Abby a lényhez beszélt és próbált vele kapcsolatot teremteni. A keze a tartály falán volt, a túloldalon pedig a lény keze ugyanott.
- Szia Max. Remélem ma is jól érzed magad és minden rendben. – beszélt hozzá, miközben a kezét a tartály falán mozgatva a lény a sajátjával követte azt.
Mikor Karen belépett és becsukta maga mögött az ajtót a lény megérezve a falak rezgését elhúzódott Abbytől.
- Mi az, valami baj van? – kérdezte ijedten Abby, bár tudta, hogy úgysem kap választ.
Meglepetésére a háta mögött szólalt meg egy hang. Karen volt az.
- Ezt meg hogy csináltad?
- Én nem akartam semmi rosszat, csak arra gondoltam, hogy neki is szüksége lehet egy kis törődésre.
- Miért hívod Maxnek?
- Valahogy csak hívni kell, nem lehet a neve egyszerűen egy leltári szám! Ő is érdemel egy nevet.
- Rendben, akkor hát Max. Lássuk csak, miért is követed Abby kezét?
Karen a kezét a tartály falára tette, próbálta ugyanoda, ahová az előbb a lány tette. Max nem reagált semmit. Abby azt mondta, ez azért van, mert benne még nem bízik, nem szereti annyira. A nő erre nem tudott mit mondani, arra gondolt, hogy lehet, hogy igaza van a lánynak.
Max igen gyorsan fejlődött, bár akkor sem volt már aprócska, amikor rátaláltak. Fejlődési ritmusa körülbelül a kilencszerese az emberének. Kicsivel két héttel a vizsgálatok megkezdése után Max furcsán kezdett viselkedni. Sokkal nyugtalanabb volt, mint máskor, ezt Karen is észrevette. Néhány vizsgálat után kiderült, hogy jelentős változás történt néhány hormon szintjében. Kora délután jelentős változás következett be. Max hirtelen kinyitotta a szemeit és a tartály falát kezdte kaparni.
- Most meg mi történik? – kérdezte idegesen Abby.
- Azt hiszem eljött a pillanat, amit annyira vártál, ki kell venni Maxet a tartályból.
Nem volt sok idejük, mivel ha a lény elkezd lélegezni és még nem jutott ki, akkor meg is fulladhat. Igyekeztek, de sajnos pár másodperccel elszámolták magukat. Max lenyelt egy keveset a szintetikus folyadékból és elvesztette az eszméletét. Szerencsére mivel elég erős a szervezete pá perc múlva magához tért és felköhögte a folyadékot.
Már az első napokban belopta magát mindkettőjük szívébe. Szinte olyan volt, mint egy igazi kisgyerek, csak éppen egy kicsit más. Nagyon jól érezte magát, nemcsak a laborban, hanem Karen lakásában is. Az egész dolognak persze Abby örült a legjobban, végre nem volt egyedül, volt mivel foglalkoznia.
Az ügynökség Maxet Karen gondnoksága alá helyezte, amíg nem merül fel semmilyen komolyabb probléma.
Karen és Abby most már engedélyt kaptak, hogy hozzákezdhessenek a további vizsgálatokhoz. Azt hamarosan észrevették, hogy Max fejlődési üteme a kétszeresére nőtt. Így már majdnem hússzor olyan gyorsan fejlődött, mint egy ember és ez komoly aggodalmat keltett bennük. Ha így folytatódik tovább, három éven belül elveszítik. Próbáltak megoldást találni, de ez lehetetlennek bizonyult, mivel még nem találta fel senki sem az örök fiatalság szerét. Nem volt más hátra, bele kellett törődniük a helyzetbe.
Szerettek volna minél többet megtudni erről a furcsa szerzetről, aki befészkelte magát az életükbe. A vizsgálatok során kiderült, hogy a farkában lévő folyadék izombénító hatású méreg. Ettől kezdve óvatosabban bántak vele. Mivel rohamos fejlődése révén hamarosan járni kezdett, jobbnak látták, ha minél hamarabb elkezdik neki tanítani a dolgokat. A legfontosabb még így is a méreg kérdése maradt. Max igen fogékonynak mutatkozott az új dolgok iránt és igen gyorsan tanult.
Körülbelül két hónapos lehetett, amikor először vitték ki a labor udvarára. Nagyon boldog volt, egészen addig, míg hirtelen elé nem ugrott egy macska. Megijedt tőle és megsebezte a farka végén lévő tüskével. Még ennyire ijedten is meglepő magabiztossággal célzott. Az állat azonnal összeesett és mozdulatlanná dermedt. Mire Karen odafutott Max már sírva fakadt. Karen próbálta neki megmagyarázni, hogy nem kellett volna ezt tennie, de Max nem nagyon figyelt rá. Visszamentek a laborba. Karen elmondta Abbynek, hogy mi történt, és megkérte, hogy hozza be a macskát. Az állat még élt, csak nem tudott megmozdulni. Egy negyedórába tellett, mire újra lábra állt és dühösen elszaladt. Addigra már Max is megnyugodott és szót lehetett érteni vele. Hála Abby türelmének és kitartó munkájának egészen érthetően megtanult beszélni. Csak annyit mondott, hogy nem tudta mi lehet az, még nem látott olyat és megijedt tőle. Nem haragudtak rá, de megkérték, hogy többet ne tegyen ilyet.
Karenék rendszeresen tájékoztatták az ügynökséget az elért eredményekről. Kezdetben gyakran küldtek ellenőröket hozzájuk, de a látogatások gyorsan fogyatkoztak. Teljesen megbíztak bennük és mindenben szabad kezet kaptak.
Egyéves korára Max teljesen felnőtt. Gyorsan maga mögött hagyta Abbyt, aki még csak tizennégy volt. Minden aggodalom ellenére úgy tűnt, hogy a fejlődési üteme nem nő tovább, ellenkezőleg, majdhogynem megállt. Max már teljesen olyan volt, mint egy tizennyolc éves, teljesen magabiztos, gyönyörű fiatal nő. Abby gyakran irigykedett is rá, de semmi oka nem volt. Maxet a doktornő majd’ minden másnap fárasztó és unalmas vizsgálatoknak vetette alá, amiket persze türelmesen elviselt.
Az egyik délelőtt váratlan ellenőrzést kaptak. Egy öltönyös, napszemüveges férfi jött a laborba. Mikor belépett Max egyedül volt benn. A lány úgy érezte most talán szórakozhat egy kicsit. Az volt a kedvenc játéka, hogy megtéveszti az embereket. Erre tökéletesen képes volt, már többször próbálta, és sohasem vették észre azt, hogy más, mint ők. Mély lélegzetet vett és odalépet a férfihez:
- Jó napot uram, miben segíthetek?
- Maga doktor Karen Doyle?
- Igen, és önben kit tisztelhetek?
- George Corner, ügynökségi ellenőr. Azért jöttem, hogy megnézzem azt a Max nevű idegent, aki itt van maguknál és megtekinteném a legfrissebb kutatási eredményeket.
- Nos Mr. Corner, kérem kövessen!
A férfi elindult utána, miközben a lány magában jól mulatott rajta. Sajnos nem tartott sokáig az öröme, mert Karen hamarosan belépett a laborba. A férfi tekintetét azonnal a nőre szegezte.
- Max, ne bolondozz itt az úrral! Menj azonnal hátra Abbyhez! – teremtette le a lányt. – Elnézést kérek a történtekért…
- A nevem George Corner. Ügynökségi ellenőr. Igazán nincs miért elnézést kérnie. – mondta kissé meglepetten. – Szóval ő volt az?
- Hát igen. Bár tudom, nem éppen így kellett volna fogadnunk magát…
- Kérem, ne is szabadkozzon. Ez egyszerűen bámulatos volt. Ha maga nem jön be, akkor sosem jövök rá. Elképesztő, hogy mire képes.
- Még nem látott semmit. Ez számára csak amolyan szórakozás. Jöjjön, megmutatom az eredményeket.
Leültek egy asztal mellé és a férfi hosszasan olvasgatta a papírokat. Néhány másolatot is készített az igazgatóság számára. Néhány dolgot nem értett teljesen, ezért Karen segítségét kérte. A nő behívta Maxet és leültette. Testének szinte minden négyzetcentiméterét megnézték. Max egy darabig békésen tűrte a dolgot, de amikor a férfi a kopoltyúit kezdte nézegetni elvesztette a türelmét. A jobb kézfejéből hirtelen három párhuzamos, majdnem húsz centi hosszú acélpenge villant elő, és a férfi állának szegezte.
- Ebből már nagyon elegem van! Elnézést kérek, de most elmennék. – mondta ingerülten.
Visszahúzta a pengéket, a kezén három apró, nagyjából centis sebből folyni kezdett a vér. Felállt, és kiment az udvarra, egyenesen a legtávolabbi sarokba. Magába fordultan gubbasztott az egyik fa mögött. Néhány perc múlva Abby jelent meg mellette.
- Ezt most miért csináltad? – kérdezte halálos komolysággal.
- Téged nem idegesítene, ha úgy kezelnének, mint valami vásári látványosságot!?
- Megértelek, de kérlek legközelebb jobban vigyázz, hogy mikor adod ki a mérgedet! Ha nem vagy elég óvatos akár el is vihetnek innen! Ezt biztosan nem szeretnéd.
- Ebben igazad van.
- Gyere, még nem késő helyre hozni a hibát.
Abby visszavezette Maxet a laborba. Karen és Mr. Corner még mindig odabenn voltak. A férfi teljesen magán kívül, már-már dühöngött, a nő még próbálja menteni a menthetőt. Mindketten felfelé szegezték a tekintetüket, amint kinyílott az ajtó. Abby ment elől, Max mögötte.
- Azt hiszem Max szeretne mondani valamit. – mondta, előkészítve egy kissé a terepet a lány számára.
- Szeretnék elnézést kérni az iménti viselkedésemért. Nem lesz több ilyen alkalom. – mondta őszintén és bűnbánóan leszegett fejjel.
Úgy tűnt ez az akció hatásosnak bizonyult, mert mintha enyhültek volna a férfi haragos vonásai, és Karen négyszemközt szeretett volna vele beszélni a továbbiakban.
- Igazán figyelemre méltó. – szólalt meg Mr. Corner.
- Ezt mégis hogy érti?
- Ahogyan belátja a hibáit és kijavítja azokat.
- Igyekeztünk megtenni minden tőlünk telhetőt.
- Hát igen, de a modorán van még mit csiszolni.
- Ő már csak ilyen marad.
- Ezt mégis hogyan kell érteni?
- A heves vérmérséklet megmarad, de arra rá lehet venni, hogy ésszerűen cselekedjen.
- Rendben van. Eltekinve ettől kis affértól, az eredmények nagyon bíztatóak. Ha továbbra is ilyen kiváló eredményeket kapunk rövidesen az ügynökség szolgálatába állhat.
Mikor a férfi elment Abby és Max izgatottan rontott be a laborba. Kíváncsiak voltak rá, hogy mit mondott. Karen szinte mindenről beszámolt, kivéve arról, hogy Max hamarosan szolgálatba állhat. Nem akarta egyelőre, hogy a lány megtudja, milyen tervei vannak vele az ügynökségnek. Még fel kell rá készítenie, és ehhez Abby segítségét fogja kérni. Maxet kiküldte a szobából, hogy négyszemközt maradhasson a lánnyal.
- Nem akartam előtte mondani, de az ügynök utalást tett arra, hogy Maxet hamarosan alkalmazni fogják.
- Ez fantasztikus! – csattant ki az örömtől Abby.
- Koránt sem annyira. Ő még nem tud erről semmit. A segítségedre van szükségem, hogy erre felkészítsük.
- Ugyan minek, már így is elég ügyes.
- Nem erről van szó. Mit gondolsz, hogyan viselkedett volna, ha megtudja, hogy hamarosan elkerül innen, és teljesen megváltozik az élete?
- Ebbe nem is gondoltam bele.
- Akkor most már érted, hogy miért kérem a segítségedet?
- Azt hiszem, hogy igen.
Igazából Abby nem is tudta, hogy hogyan fogjon hozzá a dologhoz. Jó lenne minél hamarabb túlesni rajta, de nem zúdíthatja egyenesen a lány nyakába. Másnap odament a lányhoz és kissé ügyetlenül, de hozzákezdett.
- Max, hogy érzed itt magad?
- Ezt miért kérdezed?
- Csak szeretném, ha válaszolnál.
- Te és Karen nagyon kedvesek vagytok hozzám.
- Inkább úgy értem, hogy nem unatkozol, nem szeretnél valami mást csinálni?
- Csak néha, ritkán. De mégis mire akarsz kilyukadni?
- Örülnél, ha hamarosan azt mondanák neked, hogy izgalmas dolgokat tehetsz meg minden nap?
- Ki nem örülne ennek!
- De el kellene menned innen.
- Nem akarlak elveszíteni titeket! – kelt ki magából dühösen.
- Nem is kell, csak nem látnánk egymást minden nap, de gyakran találkoznánk.
- Nem hangzik rosszul.
- A többit Karennel kell megbeszélned, ő tudja a részleteket.
Max megkereste a doktornőt, aki részletesen tájékoztatta az ügynök ajánlatáról. Mikor már mindent tudott a várakozásokhoz képest sokkal higgadtabban viselkedett. Úgy látszott rajta, hogy már-már tetszik neki a dolog. Karen felhívta Mr. Cornert, és azonnal értesítette. A férfi örömmel fogadta a hírt. A következő héten Mr. Corner néhány ügynök társaságában megérkezett a laborhoz. Eljött az idő, hogy felmérjék, tényleg készen áll-e Max. Egy különleges tesztet tartogattak a számára. Egy teljesen sötét terembe vitték, ahol már néhány jól képzett ügynök várta. Éjjellátó szemüveg volt rajtuk, Max viszont az égvilágon semmit sem látott.
- Ugye nem esik semmi baja? – aggódott odakinn Karen.
- Ne féljen, vigyázni fognak rá. – nyugtatta meg Mr. Corner.
A teremben lévő négy ügynök támadást színlelt, de Max nem tudta, hogy ez csak egy próba. Becsukta a szemeit és az érzékeire hagyatkozott. Megérezte a négy férfi testének melegét és érezte a levegő mozgását, ahogy elhaladtak mellette. Minden ütés elől sikerült elhajolnia és végül egyenként bénította meg az ügynököket. Mikor már nem hallatszott a dulakodás zaja Mr. Corner felkapcsolta a világítást, Karen pedig kinyitotta az ajtót. A férfi belépett a terembe. Max szinte azonnal rájött, hogy ez volt a próba.
- Mi történt velük?
- Ne aggódjon, úgy húsz perc és magukhoz térnek. – felelt a lány.
A férfi végignézett Maxen és látta, hogy nincsen rajta egyetlen seb sem. Valósággal le volt nyűgözve. Még aznap elvitte az ügynökséghez és bemutatta a vezetőségnek. A lányt azonnal felvették az ügynökség állományába és hamarosan elindult az első küldetésére. Az ügynökség munkaköre abból állt, hogy veszélyes bűnözőket kerítettek kézre, azokat, akiket mások hiába próbáltak. Maxnek az első küldetésén egy hírhedt drogcsempészt és gyilkost kell elkapnia. Az ügynökség bizalmas forrásból tudta, hogy a férfi várhatólag hol fog felbukkanni. Már egy csoportot ki is küldtek, hogy körülzárják a területet. A férfi hamarosan meg is jelent, a kezében fegyverrel. Valahogy sikerült kiszúrnia, hogy körülzárták és túszul ejtett egy fiatal ügynököt. Ekkor érkezett a helyszínre George Corner és Max. Röviden tájékoztatták őket a helyzetről, és kezdetét vette az akció. A lány megállt az autó mellett és alaposan körülnézett.
- Látja ott azt a szűk sikátort? Ha oda be tudják vinni, elkapom!
- De azt a helyet tudja a legjobban védeni az egész területen!
- De alig tud odabenn mozogni.
- Ez lehetetlen!
- Bízzon bennem. Adja ki a parancsot!
Mr. Corner parancsot adott a csapatnak. A férfit beterelték a sikátorba. Max oldalról szinte zavartalanul meg tudta közelíteni a sikátor bejáratát. Az épület sarkától úgy fél méterre felkapaszkodott a falra. Körülbelül öt méter magasra mászott fel, nehogy még véletlenül is észrevegyék. Ezután bemászott és ereszkedni kezdett a férfi mögött. Mikor már elég közel ért hozzá, kézfejeiből kieresztette a pengéket. Leugrott, a fiút kilökte a férfi kezeiből és próbálta a mérgező tüskéjével megsebezni. A férfi túlságosan közel volt hozzá. A fegyverével meglőtte Max jobb karját. Azt hitte, hogy nyert ügye van, de Max hátrált néhány lépést és megmarta. A férfi azonnal összerogyott. Max kisétált a sikátorból és jelezte a többi ügynöknek, hogy minden rendben van. A férfit megbilincselték és betették az egyik kocsiba. A fiatal ügynök Max elé ment, hogy megköszönje, amit érte tett. Ekkor látta, hogy a lányt meglőtték.
- Elég csúnya seb, gyere az orvosi kocsihoz, majd ott ellátják.
- Nem olyan vészes, hamar meggyógyul.
- Hallottam már rólad egyet s mást, de a golyó magától még nem fog kiesni a karodból.
- Igazad van.
A lány leült, amíg egy ápoló ellátta a karját, de a fiú még továbbra sem hagyta magára.
- Szerettem volna megköszönni, amit tettél.
- Te meg jobban vigyázhatnál magadra, de azért nagyon szívesen.
Ez az első küldetés elsöprő sikert aratott az ügynökök körében és az igazgatóságon is. Max új barátokat szerzett és az egyik legjobb ügynökké vált, a különlegesen nehéz ügyek specialistája lett.