Az őzsuta évében járunk. A tavaszi napéjegyenlőség után, a nagyobbik hold betölte, a kisebbik fogyóban. A délvidéki erdőben a mocsár melletti hatalmas kígyófa egyik aláhajló ágán egy különös lány pihen. A nap már magasan jár az égen. A fa alatt kellemesen hűvös van. A lány alszik, jobb keze a hasán pihen, a balt lelógatja az ágról.
A közeli nádasban két öregember jár, vadásznak. Elég messze vannak, nem zavarják a lányt. Kicsivel közelebb két fiú bujkál a bokrok között. Ők már vészesen közel vannak, de a lány nem fél. Nyolc év körüliek, nem jelentenek rá komoly veszélyt, bármikor eltűnhet előlük. A két fiú őt jött meglesni, az erdőben bujkáló tündemanót. A fiúk tudják, hogy a két öreg a közelben van, mivel a nagyapjaik minden hónapban együtt járnak ide vadászni. A nádasból felröppent egy vadkacsa. Az egyik öreg célba vette az íjpuskájával és lőtt. A két fiú összerezzent a bokorban. A nyílvessző a lányt találta el. Csúnyán megsebezte a jobb keze mutatóujját, átment a testén és a fához szögezte. A lány is azonnal fölriadt, de mozdulni már nem tudott. A két gyerek azonnal az öregekhez futott. A két idős férfi meglepetten vette észre a feléjük rohanó gyermekeket. Látták az arcukon az ijedelmet és hallották a kiáltozásukat:
- Nagypapa, nagypapa, gyertek gyorsan!
A két fiú az öregeket egyenesen a kígyófa felé vezette. Nem mertek szólni a furcsa lányról, jobbnak látták, ha előbb megmutatják. Mikor odaértek, a két férfi ámulva nézte a lányt.
- Egy tündemanó. Mit kereshet errefelé? – jegyezte mag az egyikük.
- eltalálta a nyílvessző. – vágtak közbe a fiúk.
A két férfi közelebbről megnézte a lányt. Látták, hogy a nyíl a fához szögezte. Az egyikük kissé megemelte a magatehetetlen lányt, míg a másik elvágta a nyílvesszőt. Úgy határoztak, hogy elviszik az egyikük házába és segítenek rajta. Benjamin háza volt közelebb. A barátja és a gyerekek segítettek neki elvinni a lányt. Mikor beléptek az ajtón a felesége Sarah fogadta őket.
- Ki ez a lány? – kérdezte idegesen.
- Vadászbaleset. Segítenünk kell rajta. – nyugtatta meg a férje.
Sarah minden tőle telhetőt megtett, hogy ellássa a lányt.
Ezalatt az északi síkságon hatalmas csata folyt. Vámpírok csatája. Ezrek mérkőztek meg késsel, karddal, íjpuskával. Ott volt Varázsos Yeniya is, a vámpírok vezére. Derekasan harcolt, több társát is megmentette. Az egyik ellenfelétől vékony pengéjű vívókardot zsákmányolt. Ezzel sikerült két, felé haladó nyílvesszőt eltérítenie. Ekkor egy szúrós szemű szakállas törpével került szembe. A törpe kezében Íjpuska volt. Rálőtt Yeniyára, de ő ügyesen elhajolt a nyílvessző elől. Ezután a törpe fegyverére nézett. Látta, hogy át van alakítva sorozatvetővé. A törpe lőtt, Yeniya tudta, hogy nincs menekvés. Igyekezett oldalra hajolni, hogy minél kevesebb nyílvessző találja el, de a jobb oldalát több találat is érte. Ekkor mintha vége szakadt volna a csatának. Yeniya a földre rogyott és az egyik társa után kiáltott: Várj! Az alak megfordult és odament hozzá. A nő már haldoklott. Csak ennyit mondott, még mielőtt meghalt: Már nem látok semmit. Yeniyát a sereg visszavitte a birodalma központi városába. Már másnap eltemették a többi halottal együtt.
A birodalom vezetői tanácstalanok lettek, nem tudták, kit válasszanak új vezérül. Ekkor az egyik harcos, Yeniya bizalmasa, megdöbbentő bejelentést tett. Yeniyának van egy lánya. A vezetők indítványozták a lány felkutatását, őt akarták vezérül választani. Háromfős csapatot szerveztek, az élén Gerlammal, a bizalmassal. A férfi tudta, hogy merre keresse a lányt, és azt is, hogy miről ismeri fel: a nyakában egy medált visel, melynek párja anyja nyakában függött halála napjáig. A medál most nála van, hogy bizonyíthassa igazát.
Gerlam a csapatot egyenesen a délvidéki erdő felé vezette. Gondolta, hogy a lányt nem fogja a faluban találni, így az erdőben próbáltak a nyomára bukkanni. Hamarosan különös nyomokra lettek figyelmesek. Gerlam egészen biztos volt benne, hogy ezek a lány nyomai.
Benjamin házában az eddig eszméletlen lány kezdett magához térni. Kinyitotta a szemét és körülnézett. A ház nagyon egyszerű volt, egyetlenegy helyiségből állt. Az ágy, amin feküdt a tűzhelyhez közel volt húzva. Megpróbált felülni, de ekkor éles fájdalmat érzett a hasában. Látta, hogy a jobb keze be van kötve. Hirtelen egy nő jelent meg az ajtóban.
- Maradj nyugton, még nem szabad felkelned. Mindjárt hozok neked egy teát. – mondta kedvesen.
Pár perc elteltével egy gőzölgő poharat adott a lány kezébe, akinek addigra már sikerült felülnie. Amíg a teát itta a nő folyton őt bámulta. Mikor végzett, a nő abban reménykedve, hogy érti mit mond, megszólította:
- Hogy érzed magad?
A lány tudta, hogy nem kerülheti el a választ, már az állapotánál fogva sem, mert még egy darabig itt fog időzni.
- Fáj. – mondta egyszerűen.
- Mi a neved?
- Éra.
- A férjem Benjamin hozott ide téged. Meglőttek egy nyílvesszővel.
Ekkor ismét nyílt az ajtó. Az öreg és az unokája léptek be. Azonnal az asszony felé fordultak:
- Hogy van? – kérdezték.
- Már felébredt. – mondta ismét a lányra nézve.
Hiába fordult oda Érához, ő előre megfontoltan alvást színlelt. Nem akart másokkal is szóba állni, addig, amíg a nőt alaposabban ki nem ismerte. A terve remekül be is vált, mivel a férfi és a kisfiú nem is foglalkozott vele. Legalábbis ő azt hitte. A kisfiú titokban folyton a nagyanyját faggatta, aki nagyon bizakodó volt, bár a gyermek ennek semmi okát sem látta. Akárhányszor csak elment a nagyszüleihez, a manó mindig csak aludt. Néhány nap múlva Éra már lábra is tudott állni, persze, csak ha négyszemközt volt Sarah-val. Egyik délután is ott járkált Sarah körül, aki magára hagyta őt néhány percre. Éra tovább bóklászott a házban. Hamarosan újra nyílt az ajtó. Azt hitte, hogy Sarah jött vissza, de tévedett, Benjamin volt az. A férfi tágra nyílt szemekkel bámulta a tündemanót. Éra hátrálni kezdett a fal felé. Megrémítette a férfi hirtelen feltűnése.
- Nem akartalak megijeszteni. – mentegetőzött Benjamin.
Mindez teljesen hiábavaló volt, mert a lány tovább hátrált. Mikor már a falat érintette ismét kinyílt az ajtó. Szerencsére Sarah jött vissza. A nő felmérve a helyzetet azonnal a lány felé indult.
- Ne félj drágám, nem fog bántani, jót akar. – vigasztalta a lányt, vállát átkarolva.
Másnapra Éra már egészen másképpen viszonyult hozzájuk. Már nem feszélyezte őt a házaspár jelenléte. Bár elveivel ellenkezett, kötődni kezdett hozzájuk. Segített Sarah-nak a ház körül, már Benjamintól sem ijedt meg és egyre többet beszélt velük.
Gerlam csapatával követve Éra nyomait hamarosan elért a magányosan álló házhoz. Bekopogtak, mire egy asszony nyitott nekik ajtót. Közölték vele, hogy a lányt keresik, mire a nő szóhoz sem tudott jutni. Ugyan miért kereshetik ezek az idegenek a lányt? Jobban végignézve rajtuk tisztán látta, hogy valamilyen előkelő fejedelem szolgálatában állhatnak. Mondta nekik, hogy a lány most nincs itt, de azok minden áron beszélni akartak vele. Pár perc sem telt el, nyílott az ajtó. Benjamin és Éra jöttek vissza az erdőből. A lány döbbenten állt meg az ajtóban. Gerlam végigmérte őt és már biztos volt benne, hogy Yeniya lánya áll előtte. Elővette az idáig féltve őrzött medált és felmutatta.
- A párja nálad van, ugye? – intézte a kérdést a lányhoz.
Válaszul Éra előhúzta a nyakában lógó érmet.
- Ezzel most mit akar? – kérdezte gyanakodva.
- Ez az anyádé volt. A halála napján került hozzám. Azzal bíztak meg, hogy felkutassalak.
- Lehetetlen. Anyám már régen halott.
- Tévedsz. Alig egy hete halt meg az északi síkságon. Még gyermekkorodban vittek el tőle, nehogy valami bajod essen.
- Erre meg ugyan miért volt szükség?
- Hát nem tudod? Az anyád Yeniya a vámpírok vezére.
Éra nem akart hinni a fülének. Sarah és Benjamin is döbbenten hallgatták.
- Mégis mit kéne most tennem?
- Velünk kell jönnöd, hogy elfoglald anyád helyét.
- De én nem is vagyok igazi vámpír. Teljesen olyan vagyok, mint az apám.
- Ez nem számít. Attól még Yeniya vére csörgedezik az ereidben.
- Most mit fogsz tenni? – vágott közbe Sarah.
- Ha tényleg igaz, amit mondanak, akkor velük kell mennem.
- Amit elmondtam az a színtiszta igazság. – jegyezte meg Gerlam.
- Adjanak még néhány percet, és máris indulhatunk.
A három férfi kiment és a ház előtt vártak, amíg a lány elbúcsúzik és indulásra kész nem lesz. Pár perc múlva már mind a négyen úton voltak.
- A nevem Gerlam. Anyád bizalmasa voltam. Ők itt a társaim Grimlock és Tavara.
- Az én nevem…
- Éra.
- Ezt honnan tudja?
- Mint már említettem én voltam anyád bizalmasa. A születésednél is ott voltam.
- Mondja, miért olyan sürgős az északi síkságra mennünk?
- Anyád halálával hatalmi űr támadt. Ha nem jelenik meg törvényes örökös, aki jelen esetben te vagy, akkor hatalmas viszály törne ki, aminek beláthatatlan következményei lennének.
- Nem fogják elhinni, hogy én vagyok az örökös, hiszen nem is tudtak rólam.
- Ne félj, ez már a mi dolgunk. Majd elintézzük.
Négy nap múlva már az északi síkságon jártak. Rá egy napra elérték a birodalom központját. Gerlam Érát azonnal a vezetők elé vitte. A lány nem tudta, mihez is kezdjen. Szerencséjére a bizalmas azonnal magához ragadta a szót:
- Nagyra becsült vezérek, íme Varázsos Yeniya lánya, a birodalom örököse, Éra.
A lány szinte közfelháborodást keltett a vezérek között. Nem akarták, hogy egy idegen legyen az új vezér.
- Már megbocsáss Gerlam, - szólalt fel az egyikük – de ő nem lehet Yeniya lánya.
- Ezt meg honnan tudja?
- Nézz csak rá. Még csak nem is vámpír, hanem tündemanó.
- Azt nem mondtam egy szóval sem, hogy az apja is vámpír.
A vezérek halkan, de annál idegesebben sustorogni kezdtek.
- Rendben van, de akkor mégis mivel igazolod magad?
- A lánynál van Yeniya medáljának a párja. De ha ez sem elég nektek, akkor végezhetünk összevetést.
A vezetők néhány percig tanácskoztak, majd közölték Gerlammal, hogy majd holnap minden ki fog derülni az összevetésen, addig nem hisznek neki.
Éra nem tudta, hogy mi fog történni, de Grimlock és Tavara megnyugtatták, hogy nem lesz semmi baj. Éra bár kissé ideges volt, várta a holnapi napot, ami hamar el is következett. Másnap a vezetők ismét összegyűltek a lányra várva. Nem tudta, hogy mi is lehet az az összevetés, de hamarosan megtudta. A terem közepén egy alacsony asztal állt, rajta egy ezüsttál, mellette egy tőr és egy üvegcse. Az üvegben állítólag Yeniya vére van. Az egész művelet azon alapszik, hogy ha két vámpír vérét összekeverik, ha rokonok, akkor a vér elfeketedik. Mivel Éra Yeniya lánya, félig vámpír, így ezt el lehet végezni. A lányt Gerlam az asztalhoz vezette. Néhány másodperc múlva, a vezetők egy csoportja kettévált, utat engedve egy vénséges öregembernek. Az öreg felvette a tőrt az asztalról és megvágta vele Éra csuklóját, majd a vért a tálba csöpögtette. A lány elhátrált az asztaltól, egyenesen Grimlckhoz és Tavarához, akik bekötözték a csuklóját. Ezalatt az öreg levette az üvegcse fedelét és néhány csepp vért a tálba csöpögtetett, majd gondosan visszazárta. A vörös folyadék lassan sötétedni kezdett, mígnem fekete lett. Az öreg felkelt az asztal mellől és hangosan közölte a vezérekkel, hogy a lány valóban Varázsos Yeniya lánya. A vezetők kénytelen-kelletlen elfogadták, hogy mostantól a lány lesz a vezérük. A tömeg szétoszlott, Éra Gerlammal a szobájába ment.
- És most hogyan tovább? – kérdezte a férfit.
- Már tudják, hogy te vagy a vezér, csak a törvényesítés van hátra.
- Az meg mit jelent?
- Holnap lesz egy amolyan beavatási szertartás, ahol jelzőt kapsz a neved elé.
- Miféle jelzőt?
- Ez a név leíró része. Azért, hogy könnyebben azonosíthassanak.
- És mégis mit?
- Ezt most kell kitalálnunk. Nincs valami állandó jelző, amivel illetni szoktak?
- Nem nagyon.
- Akkor valamilyen kiemelkedő tulajdonság?
- Nézz csak rám, miben emelkedek ki, azon kívül, hogy én lettem a vámpírok vezére?
- Igazad van. Akkor próbáljunk valami mást. Hmm… Meg is van!
- mi lenne az?
- Messzeföldi Éra.
- Miért pont Messzeföldi?
- Hiszen egyszerű. Messziről kerültél ide. Erről mindenki meg fog ismerni. Mit szólsz hozzá?
- Szerintem jó lesz.
Ettől a pillanattól kezdve a vámpírok serege új vezért kapott Varázsos Yeniya lányának személyében: Messzeföldi Érát.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése