Laurell K. Hamilton: Leláncolt Nárcisszusz ismertető

Az „Anita Blake, vámpírvadász” sorozat tizedik kötete valahol ott kezdődik, hogy Anita hat hónapja szüneteltet mindennemű kapcsolatot Richarddal és Jean Claude-dal, alaposan legyengítve ezzel a mágikus kapcsolatot, mely hármukat összeköti, sebezhetővé téve ezzel mindannyiukat.
Anita és barátnője, Ronnie éppen egy kettesben eltöltött kellemes születésnapi vacsora után mennek haza, amikor Anita lakásában megszólal a telefon. Ekkor tartunk nagyjából a 11. oldalon. És ekkor veszi kezdetét a minden eddiginél iszonyatosabb rémálom.

A mágikus triumvirátus újra összeáll, és ezzel tagjai, de különösen Anita sokkal erősebbek lesznek, mint valaha. Persze ez a megnövekedett erő jól is jön, amikor Anita a védelme alá tartozó vérleopárdok megmentése közben olyan erőkkel találja szemben magát, amiktől még ő maga is megijed.
A benne lakozó szörnyek (igen, többes számban!!!) mozgolódásáról nem is beszélve.

Az eddigi kötetek esetében is hangoztattam, hogy megérett a történet a 18-as karikára, most azonban már azért nyújtanék be kérelmet, hogy 21-es karikát, vagy „Csak erős idegzetű felnőtteknek” feliratot szeretnék látni a borítón.
És nem csak azért, mert komoly szexjelenetek szerepelnek benne, hanem mert olyan beteges, szadista, perverz és extrém dolgokról van benne szó, amik minden képzeletet felülmúlnak. Hihetetlen, hogy mindez a mocsok egy csinos fiatal nő agyából pattant ki.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése