Persze nem utazik egyedül. Nem azért, mintha nem merne egyedül szembeszállni akár az egész világgal is, hanem mert jelenlegi szerelme, St. Louis vámpírmestere ragaszkodik az impozáns kísérethez: néhány várfarkas, vérleopárd és egy-két vámpír. Jean-Claude ugyanis semmit nem bíz a véletlenre.
Pláne, mert Anita, aki mint tudjuk, Jean-Claude halandó szolgája, aki az eddig hét kötetben számos komoly ellenfelet segített legeslegvégső nyugalomra, egy másik vámpírmester területére készül besétálni. Márpedig a vámpírprotokoll szerint ez nem túl barátságos lépés. Ami persze Blake kisasszonyt egy cseppet sem érdekli. Na jó, azért egy parányit talán mégis.
Anita tehát felcseréli a nagyváros nyüzsgő forgatagát Myerton kicsit másképpen nyüzsgő forgatagára. Arra nagyon gyorsan rájön, hogy a helyi zsaruk korruptak. Mégpedig nem kis mértékben.
Sőt, arra is hamar rá kell jönnie, hogy a trollok, akiket Richard tanulmányozott, rettegnek, a helyi vérfarkasok és vámpírok pedig nem különösebben örülnek neki. Bár a vérfarkasok legalább szállást adnak nekik, és a körülményekhez képest igyekeznek udvarias vendéglátók lenni. Ami egyáltalán nem mondható el a vámpírokról. Sőt.
Nos, Anita most sem ijed nem a saját árnyékától, bár ezúttal még az ő edzett idegei is kezdenek összekuszálódni. Na nem csupán az eseményektől, hanem attól a ténytől, hogy egyre különlegesebb, vagy inkább különösebb képességekkel rendelkezik. Amiről nem egyértelmű, hogy áldás vagy átok. Talán mindkettő egyszerre.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése